Szatmárvidéki Horgász és Természetvédő Egyesület
Vissza

Természet- és környezetvédelem a horgászatban

A halászati, horgászati hasznosítók az utóbbi években egyre többször, és egyre sokrétűbben kerülnek kapcsolatba természet- és környezetvédelemi előírásokkal, szabályozásokkal. Akik a 2000-2001. évben pályázat útján nyerték el a korábban állami halászati joggal rendelkező vízterületek halászati jogát az elkövetkező 15 évre és vízterületük valamilyen szintű védettséget élvező területen fekszik, azok már a pályázati feltételek között találkozhattak a természetvédelmi szakhatósági előírásokkal. Az illetékes környezetvédelmi hatóság, mint szakhatóság véleményét azonban minden esetben kikérte a pályáztató halászati felügyelőség. Legtöbbször ez a halgazdálkodási tevékenységek kisebb-nagyobb mértékű szabályozásával, korlátozásával jár. Kivétel nélkül, szinte minden hasznosítót érintenek ezek a korlátozások, megkötések.

A természetvédelem az élő és élettelen természeti értékek és azok rendszereinek megóvását célozza. Egyik fő célja a biológiai sokféleség megőrzése, amelynek alapja a természetes és természet-közeli élőhelyek működőképes állapotban történő megóvása. Sok természetvédelmi szempontból kifejezetten értékes élőhely emberi tevékenység, mezőgazdálkodás hatására jött létre és maradt fönn. Magyarországon valóban természetes, teljesen érintetlen élőhely nagyon kevés van, az ország erdei rétjei, kaszálói legelői és vizei évszázadok óta művelés alatt állnak. Természetileg értékes területeink nagy részén a fenntartás, az állapot javítása elválaszthatatlan a mezőgazdasági, így a halászati-horgászati hasznosítástól. Éppen ezért lényeges, hogy azokon a területeken, ahol - tekintet nélkül arra, hogy természetvédelmi oltalom alatt áll, avagy sem - értékes élőhelyek maradtak fönn, vagy eredeti állapotukba visszaállíthatók, olyan horgászati-halászati hasznosítást kell biztosítani, amelynek elsődleges feladata az értékek védelme a termelési, gazdasági szempontokkal szemben. A kizárólag jogi védelemre, tiltásra alapozott természetvédelem lehetőségei korlátozottak, a meglévő eszközrendszer közgazdasági ösztönzőkkel (támogatásokkal) való kombinálása révén, egy sokkal hatékonyabb együttműködés alakítható ki a természet- és környezetvédelmi hatóságokkal, amelynek megteremthetik a feltételeit az érzékeny természeti területeken is a horgászat folyamatos gyakorlásának.



A legáltalánosabb természetvédelmi megkötések a nem őshonos fajok telepítésére vonatkozó előírások. Ezen előírásokat az 1996. évi, a természetvédelméről szóló LIII-as törvény tartalmazza.

8. § (2) Őshonosak mindazok a vadon élő szervezetek, amelyek az utolsó két évezred óta a Kárpát-medence természetföldrajzi régiójában - nem behurcolás vagy betelepítés eredményeként - élnek, illetve éltek. (3) Behurcoltak vagy betelepítettek azok az élő szervezetek, amelyek az ember nem tudatos (behurcolás) vagy tudatos (betelepítés) tevékenysége folytán váltak a hazai élővilág részévé.

14. § Tilos a nem őshonos halfajok természetes vagy természetközeli vizekbe telepítése, továbbá halgazdasági célú halastavakból az ilyen halfajok más élővizekbe való juttatása.

13. § (4) . a nem őshonos élő szervezetek betelepítéséhez vagy élő szervezet  visszatelepítéséhez - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hozzájárulásával - a  miniszter engedélye szükséges.

Ezen azt kell érteni, hogy horgászvizekbe, legyen az akár holtág vagy bányató nem őshonos halfajt nem szabad telepíteni. Ezen tiltás alá esnek a busa fajok, az amúr, a törpeharcsa fajok, fekete sügér, afrikai harcsa és a mai álláspont szerint az ezüstkárász! is. Bár az ezüstkárász őshonos voltáról nincs egységes álláspont igazából nem kívánatos a horgászvizekben sem, annak ellenére, hogy sok vízterületen nem okoz problémát és kedvelt horgászhal.

Bár e teljes generális tiltás nem minden esetben támasztható alá szakmai szempontból (pl. mesterséges bányató - amúr), egyelőre bele kell nyugodni, hogy e fajokat kizárólag tógazdaságokba lehet kihelyezni.

 

A halászati-horgászati törvény és végrehajtási rendeletei fokozott szigorral védik a  Magyarországon honos és állományukban veszélyeztetett halfajokat.



A 73/1997. (X. 28.) FM-KTM együttes rendelet szól részletesen a nem horgászható halfajokról és azok állományáról.

A rendelet kimondja:

1.§ A halászati vízterületeken a mellékletben felsorolt halfajok és víziállatok egyedének  halászati vagy horgász eszközzel történő fogása egész éven át tilos. A tilalom a felsorolt fajok valamennyi egyedfejlődési alakjára vonatkozik.

(1) A mellékletben felsorolt védett faj véletlenül kifogott egyedét - a horogtól óvatosan megszabadítva, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a zsinórt a szájnyílás előtt átvágva - haladéktalanul vissza kell helyezni élőhelyére. Amennyiben a zsákmányban a védett faj egyede ismételten kifogásra kerül a halászati (horgászati) tevékenységet azonnal be kell szüntetni.

A hazai védett halfajok listája a 13/2001. (V.9.) KÖM rendelet alapján 2002. január 1-vel további hat fajjal bővült (szivárványos ökle, fenékjáró küllő, dunai nagy hering, tarka géb, leány koncér, gyöngyös koncér), igaz ez csak csekély mértékben érintette a horgászati szempontból említésre méltó fajok listáját, a komolyabb bővítést sikerült megakadályozni. Védett a hüllők, kétéltűek (békák) valamennyi faja is.

Hazánkban a természetvédelmi oltalom alatt álló halfajok száma ezzel 34-re emelkedett, ez a hazai természetes vizekben élő közel 80 faj mintegy 40 %-a. A védett fajok listáján többnyire olyan fajok is szerepelnek, amelyek elterjedési területének határa Magyarország emiatt csak kis számban, vagy csak alkalomszerűen fordulnak elő egyes vizeinkben (dunai és tiszai ingola,). Másik csoportjuk kizárólag a Kárpát-medence vízrendszerében található meg, emiatt különlegesek, hiszen csak itt élnek az egész világon, ezek az úgynevezett bennszülött fajok, ilyen például a petényi vagy magyar márna. Legkritikusabb helyzetben azok a fajok vannak, amelyek az utóbbi évtizedek, elsősorban emberi tevékenységeinek hatására (lecsapolások, folyó szabályozások) nagyon megritkultak, legtöbbször az élőhelyeik beszűkülése miatt (lápi póc, tok félék) el is tűntek vízrendszerünk jelentős részéből, vagy egészéből. Az élőhelyet és a védett halfaj állományát károsan befolyásoló tényezők sokfélék lehetnek, ilyen többek között a kellően nem átgondolt halgazdálkodási tevékenység is, amely jelentősen átalakíthatja az adott víz hal élőhelyeinek adottságait, így az ott élő halfauna szerkezetét is.

Néhány halfajt a közeli jövőben terveznek természetvédelmi oltalom alá helyezni. Ilyen faj lehet például a széles kárász, amely őshonos fajunk, azonban ideális élőhelyének beszűkülésével és egyes agresszíven terjeszkedő halfajok (ezüstkárász, törpeharcsa) kiszorító hatása miatt igen megritkult természetes vizeinkben. A természetvédelmi oltalom alatt álló halfajok számának emelése szorosan kapcsolódik az EU integrációhoz, hiszen ott ezen fajok legtöbbször védelem alatt állnak, így kénytelenek a felvételre váró országok is bővíteni listájukat ez irányban. Így például az un. Habitat Direktívás fajok listájára felkerült a balin is, de reméljük e faj teljes kizárására a horgászatból hazánkban soha nem kerül majd sor. Természetesen védetté nyilvánítása előtt célszerűnek látszik mindenképpen megkísérelni bizonyos vízrendszerekbe történő visszahonosítását, mivel mesterséges szaporításának körülményei már megoldottak és egyre több tógazdaság kínálatában szerepelhet e halfaj. Ha eredményes lesz állományának regenerálása, remélhetőleg nem kell védelem alá helyezni.

Figyeljük, óvjuk természeti értékeinket, köztük a ritka, oltalom alatt álló halfajainkat! Minden horgásznak és halásznak az kell legyen a célja, hogy a fokozott védelem alatt álló halfajokat rögzítő lista ne bővüljön időről-időre új, veszélyeztetett fajokkal. Kívánatos lenne, hogy egy-egy faj inkább lekerüljön a listáról azzal az indokkal, hogy a halfaj szaporításával, élőhelyének ésszerű kezelésével, védelmével és fenntartásával állománya kedvezően regenerálódott. Természetesen ehhez a vízépítőknek, a vízkormányzóknak, a halszaporítóknak a vizek hasznosítóinak és másoknak is össze kell fogni ennek érdekében.

Meg kell még említeni azon állománykárosító állatfajokat, amelyek természetvédelmi oltalom alatt állnak, és horgászati-halászati szempontból az adott vízterületen nem kívánatosnak minősülnek. Ilyenek például a kormorán, a vidra. A vidra esetében az illetékes természetvédelmi hatóságtól (és közreműködésével!) indokolt esetben a túlzottan elszaporodott egyedek befogását és elszállítását lehet kérni.

A kormoránnál és a sárgalábú sirálynál már összetettebb a helyzet. Mivel nem vadászható faj és 2001-től természetvédelmi oltalom alatt áll (13/2001. KöM rendelet- eszmei értéke 1.000 Ft) riasztásának, gyérítésének engedélyeztetése bonyolultabbá, hosszadalmasabbá vált, de indokolt esetben riasztása, gyérítése, állományának szabályozása engedélyezhető a 21/2001. KöM rendelet alapján. Ennek módja az illetékes természetvédelmi hatósághoz (nemzeti park) írt, szakmai indokokkal alátámasztott kérvény, amelyben feltétlen bele kell írni, hogy csak riasztani, vagy gyéríteni is szeretnénk a kormoránt és azt is, hogy milyen módszerrel. Gyérítési, állomány szabályozási kérelem esetén a nemzeti park kikéri a területileg illetékes FM hivatal szakvéleményét és ezután dönt az engedély megadásáról. Ez alól a kivételt képez a július 1-február 28-ig terjedő időszak, amikor a nem védett területek esetében a kormorán és a sárgalábú sirály riasztásához! nem kell engedélyt kérni.

Jelen pillanatban érezni lehet, hogy a viszony a horgászok és a természetvédelmi hatóságok között nem mindig felhőtlen. Ennek oka legtöbbször a két fél lehetőségeihez képest kissé rugalmatlan hozzáállása. Az egyik fél legszívesebben mindent megtiltana, mi horgászok pedig nehezen fogadunk minden további korlátozó intézkedést. A természetvédelmi hatóságoknak hosszú távon nem lehet célja a horgászmentes vízpartok elérése, mert ez esetben minden bizonnyal kevésbé lenne szemetes a part (emiatt támadják a horgász társadalmat a legintenzívebben, tegyük hozzá jogosan), de nyomban megjelennének a tilosban járók, az illegális hulladéklerakók, erősödne a természeti környezetben okozott kár, hiszen ez ellen szinte tehetetlenek, míg a horgászt szervezett volta révén gyorsan elérik. Jó néhány területi természetvédelmi szerv rájött már, hogy sokkal jobb a legális horgászatott bizonyos ésszerű határok közt engedélyezni, sőt támogatni és ez által védeni a vizet, a vízi környezetet. Természetesen ehhez a horgászoknak is partnerként kell hozzáállniuk, melynek elérése a horgászszervezetek feladata.